„Kibéleltük szeretettel, s benne olyan jók vagyunk! Jöhet a tél, jöhet a fagy, mi egymástól olvadunk.” Aranyosi Ervin „Meleg otthon” című versében a szeretetre helyezi hangsúlyt, mely egy otthont meleggé, s ennek köszönhetően meghitté varázsol. Sokszor azonban még ez sem elég… főképp az idősebb emberek esetében nem, akik gyakran végig fagyoskodják a telet. Ha Ön most egyetértően bólogat, megnyugtathatjuk: ennek nem kell így lennie.
Talán sokunknak van olyan élménye, amikor télen kabátban és vékony pulóverben meglátogatjuk szüleinket, ők pedig a fűtött lakásból több réteg ruhában, pokrócba csavarva, vastag papucsban, mégis átfagyva nyitnak nekünk ajtót. Az idősek erősebb fogékonyságát a fázásra több tényező is indokolja. Egyrészt vannak betegségek, melyek hajlamosítanak a hidegérzetre, ilyen az érszűkület, a pajzsmirigy alulműködés, a vérszegénység vagy egyes hormonális problémák, másrészt az általánosságban elmondható, hogy a kor előrehaladtával romlik a vérkeringés a testünkben, mely folytonos fázást eredményezhet. Kezdetben a végtagokhoz nem jut elegendő vér, s csak a karok és lábak fáznak, ám idővel a teljes testre átterjed a szüntelen didergés. Mindehhez hozzájárul az is, hogy hatvan év felett a test már nem képes olyan mértékben megőrizni az elraktározott hőt, mint fiatalabb korban. Ráadásul romlik, lassul az anyagcsere, ahogyan minden normális testfunkció is. Ezért a téli, hideg hónapok sokaknak kész kínszenvedést jelentenek, s erre a problémára még a lakás erőteljes fűtése sem hoz megoldást. Kivéve, ha infrafűtést alkalmazunk!
Miért az infrafűtés?
Az infrafűtés – technológiájának köszönhetően – az emberi szervezet számára biológiailag optimális, egészséges meleget biztosít, az általa kibocsátott sugárzás hullámhossza azonos az emberi szervezettel, ezért saját hullámhosszú sugárzásként érzékeljük azt. Óriási előnye, hogy közvetlenül az embert, a tárgyakat és a falakat melegíti fel először, majd csak ezt követően melegszik fel a levegő, de a helységben tartózkodók már tíz perc elteltével érezhetik a komfortos hőmérsékletet. Egyenletesebb hőeloszlást biztosít az egész lakásban, kisebb a hőmérséklet különbség a padló szintjének hőmérséklete és a magasabb levegő között. Mindezeknek köszönhetően a gyakran fázó, idős emberek számára kifejezetten ajánlott, különösen, ha betegségekkel küszködnek. Ráadásul az optimális hőérzet egyenletes biztosítása mellett, egyéb, egészségre jótékony hatásai is vannak: az infrafűtéssel ellátott helységekben a levegő megtartja nedvességtartalmát, nem lesz száraz. Mivel a hőt sugárzással közvetíti, nem a meleg levegő keringetésével, nincs szálló por, a padlóba helyezett infrafűtés nem képez úgy porréteget, ahogyan a szokványos padlófűtés.
Pénztárcabarát egyéb előnyök
Az infrafűtés felhasználási lehetősége szerteágazó. Padlófűtés, mennyezetfűtés, falfűtés, kültéri fűtés – mind kialakítható az általunk forgalmazott, harmadik generációs Fűtőfóliával . Bár elektromos fűtés, de más, hasonlóan árammal működő technológiához képest lényegesen hatékonyabban és gazdaságosabban működik. Kedvező beruházási és éves üzemeltetési költsége van, karbantartást nem igénylő és hosszú élettartalmú rendszer.
Egy újabb kardigán és vastag zokni helyett, inkább biztosítsuk az őszi és téli hónapok alatt folyton fagyoskodó, idősebb szeretteink számára az otthon jóleső melegét infrafűtéssel. Kész lakások, házak esetében, illetve, ha valaki nem szeretne burkolatot bontani, is létezik megoldás. Ha van infrafűtés, a szeretet, melyet tőlünk kapnak, már csak a ráadás lesz az otthon melegéhez.