Napelem ár a valóságban

Szinte napi szinten találkozunk az elektromos fűtés és a napelem kombinációjának az igényével. Mostani cikkünkben ezt a témát járjuk körül napelem szakértőnk segítségével.

Frissítés: Az elmúlt időszakban rengeteg új napelem pályázat érkezett a magánembereknek és a vállalkozásoknak is. Az ilyen támogatások tovább növelik az elektromos fűtés utáni igényt.

napelem

Napelem új építéskor, vagy utólag

Gyakorlatilag a napelem beruházás bármikor szóba kerülhet egy családi ház esetében. Gondolkodhat a tulaj már a tervezéskor is, de az is előfordul, hogy egy meglévő házra utólag szeretnénk telepíteni, hisz a legtöbb esetben jobb befektetés, mint a bankba tartott pénzünk után kapott kamat.

 

Napelem a nulláról

Új építés esetén több mindenre is figyelnünk kell, hiszen nincsenek még valós adataink, tapasztalataink a villanyszámláról. Mire is figyeljünk?

Fel kell mérni a várható villamos energia fogyasztókat, a napelem ár a következőktől függhet:

  • Elektromos fűtés rendszer (itt is meg kell különböztetni, hogy infrafűtést tervez az ügyfél, vagy hagyományos elektromos fűtést ( fűtőpanel, fűtőszőnyeg, fűtőkábel, infrapanel, törölközőszárító ). Az infrafűtés lényegesen hatékonyabb, kevesebb áram szükséges az üzemeltetéséhez, kevesebb napelemet kell telepíteni)
  • Fűtés vezérlés mivel történik (termosztát, okosotthon)
  • Hűtés rendszer
  • Elektromos berendezési tárgyak mennyisége és minősége pl. hűtő, bojler, tűzhely, sütő, és ezek teljesítményei.
  • Világítás – itt javasolt az alacsony fogyasztású led használata
  • Elektromos autótöltő lesz-e kiépítve, használva

 

Napelem utólagnapelem

Ebben az esetben lényegesen jobb helyzetből indulunk, hisz vannak már tapasztalataink, amiből ki tudunk indulni. Nézzük meg, ilyenkor mikre kell gondolnunk, hogyan számoljunk.

Az első lépés, megnézni a jelenlegi éves fogyasztást, ami villanyszámlából kiolvasható. Ezt követően a szakemberrel közösen , felmérni a várható változásokat. Itt derül ki, hogy egy értékesítővel van dolgunk, aki semmilyen szakmai tudással nem rendelkezik napelem rendszerek témában, vagy egy igazi napelem szakértővel.

 

A következő kérdések szoktak elhangzani, ha a jó ember áll előttünk:

 

  • Mivel bővítené a villamos fogyasztóit?
  • Jelenleg mivel fűtenek?

Az esetek többségében az ügyfélnek korábbról gázfűtés, vagy vegyes tüzelésű fűtés van a lakásban, hiszen építéskor ez volt az elterjedt fűtés rendszer. Viszont a napelem beruházásnak köszönhetően azonnal jön az igény, hogy spóroljuk meg a fűtés költséget is, váltsunk részben vagy egészben elektromos fűtés rendszerre. Itt is javasolt az alacsonyabb energia szükségletű infrafűtésben gondolkozni, ami padló vagy mennyezetfűtésként is telepíthető, vagy csak egyszerűen a jelenlegi rendszer mellé kiegészítőként.

  • Szeretne e klímát is beszerelni, ha eddig nem volt?

A napelemmel meg tudjuk termelni a nyári hűtésköltséget is. Ez egy nagyon fontos tényező lehet a várható energia szükséglet tervezésénél, hisz a nyári hónapok egyre melegebbek, így a várható hűtési költség is egy jelentős részét teszi ki a villanyszámlának.

  • Használati melegvizet milyen módon állítja elő?

Régebbi ingatlanoknál általában gáz vagy elektromos bojler szokott lenni. Jó döntés a régi gáz bojlerek lecserélése egy korszerű elektromos bojlerre, hisz így tudunk a nulla rezsi költségre törekedni.

  • Jelenleg van e elektromos vagy hibrid autójuk, vagy terveznek ilyet vásárolni a jövőben ?

Jelenleg Magyarországon egy átlagos autó használat évente kb. 10.000 km. Amennyiben ezt szeretnénk kiváltani teljesen elektromos napelemautóval, úgy autó típustól függően 1,3-2 kWh-al kell nagyobb napelem rendszerben gondolkodni. A rendszer nagyságát meghatározza az autó típusa is, lásd a következő táblázat adatait.

 

Elektromos autó VW e-Golf VW e-Up Nissan Leaf BMW i3 Tesla S
Fogyasztás (/100 km) 12,7 kWh 11,7 kWh 15 kWh 12,6 kWh 22 kWh

 

Itt látszik, hogy 100 km megtételéhez egy e-Golf 12,7 kWh-ot használ fel, míg egy Tesla S 22 kWh-t.

Itt ismét kiemelnénk a fogyasztás várható emelkedését, hiszen „ingyen lesz” az áram, így sokkal szabadabban fogjuk használni az autót is.

 

Miért fontos a helyszíni felmérés

A legtöbb kereskedő nem szokott ügyfélhez kimenni az ajánlat készítése előtt, mivel nem tartja fontosnak, a valóságban viszont ez elengedhetetlen a pontos tervezéshez, a napelem ár meghatározásához. Kérjen ingyenes napelem helyszíni felmérést!

 

Mi az, ami alapján akár távolról is meghatározható a napelem ár.

A kereskedők a Google műholdas  szolgáltatása alapján meg tudják nézni az ingatlan tető felületét a tervezendő napelemes rendszerhez. A Google térkép alapján az ingatlanra közelítve ki lehet választani a megfelelő tájolású tető felületet. Telefonon és emailben ki lehet deríteni a jelenleg aktuális villanyszámlát, és jobb esetben megkérdezik a várható változásokat , igényeket is.

 

Mi az, amiért látni érdemes a napelem rendszer helyszínét

Több alapanyag típusa és mennyisége távolról nem felbecsülhető. A szakembernek a helyszínen látnia kell milyen módon és eszközökkel tudja kiépíteni a napelemes rendszert. Itt említünk meg pár példát.

  • Nem mindegy, hogy a panel és inverter milyen messze helyezkedik el egymástól.
  • A kábeleket milyen módon és távolságra kell beszerelni, hol és hogyan lehet ezeket az épületen esztétikusan és szabály szerint elvezetni. A kábelek típusánál, ha nagyobb távolságot kell összekötni, vastagabb vezeték használata szükséges, ezek keresztmetszete szintén befolyásolja a napelem rendszerek árát.
  • Inverter és a bekötési, csatlakozási pont a hálózatra hol helyezkedik el egymáshoz viszonyítva
  • Milyen napelem tartószerkezetet lehet használni az épület tetején. Nagyban függ a fogadó felület anyagától, minőségétől. A napelemes szerkezet kialakításához szükséges anyagok árában akár háromszoros eltérés is lehet.
  • A személyes beszélgetés során számos kérdés tud felmerülni a beruházás során, így rengeteg idő takarítható meg a telefonálás vagy email küldözgetés helyett.
  • Ne hagyjuk figyelmen kívül, a személyes kapcsolat varázsát se.

napelem

Napelem rendszer beruházás típusai

  • Saját tőke
  • Részben vissza nem térítendő támogatás (cégeknek, vállalkozásoknak, tanya világ fejlesztése)
  • MFB 0 %-os hitel támogatás magánszemélyeknek (ezen program keretében, a hitel törlesztő részlete alacsonyabb tud lenni, mint a jelenlegi rezsi költsége)

 

MFB 0 %-os hitel rövid leírása:

Növelje lakásának, házának energiahatékonyságát, telepítsen megújuló energiaforrást 0%-os hitellel! Magánszemélyek, társasházak, és lakásszövetkezetek igényelhetik, minimum 10%-os saját forrással, többek között fűtési rendszerek korszerűsítésére, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint megújuló energiaforrások, vagyis napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk, vagy korszerű faelgázosító berendezések beépítésére. A visszatérítendő hitelösszeg magánszemélyeknek 500.000 – 10 millió forint, társasházak és lakásszövetkezetek esetén pedig lakásonként 250 000- 7 millió forint. A hitel futamideje maximum 20 év lehet

 

Ellenőrizze le, jogosult e cégként, vagy magánszemélyként támogatásra itt.

 

Érdemes végig gondolni, az elektromos fogyasztók használatát.

 

Gondolkodjunk mindenképpen előre, ne csak a mostani helyzetet vegyük figyelembe. Felhasználási szokásaink a jövőben nagyban változhatnak, és célszerű ezekre már a napelem tervezésekor felkészülni. Gyakori tapasztalat, hogy a napelem felrakását követően ugrásszerűen megemelkedik a felhasznált elektromos áram mennyisége, hiszen innentől kezdve nem figyelünk oda a fogyasztókra, „hisz ingyen van”.  Ilyenkor szokott jönni a kellemetlen meglepetés 1 év elteltével (évente van elszámolás), hogy majdnem ugyanannyi a fizetendő villanyszámla a szolgáltató felé, pedig van napelem a házon.

Ennek egyszerű magyarázata, nem figyelünk oda azokra az apró dolgokra, amire korábban igen. Nem kapcsoljuk le automatikusan a villanyt, új fogyasztók kerültek beszerelésre a lakásba.

 

Hoztunk két példát, mégis milyen napelem szükségletet jelenthet egy ház esetében az infrafűtés.

Természetesen minden ház esetében egy dolgot kell figyelembe venni, ha fűtés költséget számolunk. Mi az épület energiaszükséglete. Mivel a legtöbb tulajdonos nem ismeri ingatlanjának ezt az adatát, két példán bemutatjuk.

napelem

A fenti példák tényleg csak tájékoztató jellegűek, minden ingatlan esetében eltérő.

 

Zárásként pát Tipp a szakértőtől:

  • Tervezzük felül optimálisan a napelem rendszer méretét az aktuális fogyasztáshoz képest
  • Nagyobb teljesítményű inverter kerüljön telepítésre, mint a napelemek teljesítménye, így lesz lehetőségünk később növelni az összteljesítményt. Napelem szakértőnk rendszeresen szalad bele olyan külsös ügyfél problémákba, hogy a beruházó bővítené a meglévő rendszerét, de a korábbi telepítésű inverter ezt nem teszi lehetővé.
  • Olyan céggel szerződjünk napelem rendszer kivitelezésre, aki látta a beruházás helyszínét, így elkerülhetjük a nem várt extra költségeket
  • A napelemre befektetésként is tekinthetünk, hisz a költség, amit meg tudunk takarítani a háztartásban jelentősebb, mint a beruházás összegének banki kamatja hozni tudna.

 

 

Kérem az ingyenes napelem felmérést az ország bármely területén MOST!

 

 

 

Címke: napelem ár

 

További hasznos cikkek:

Miért jó fűteni a garázsunkat?

Vadászbolt infrafűtés mennyezetre

Infra padlófűtés telepítés 135m2 Mátraszentimre – Magyarország

ISOTEQ rezsimentes ház infrafűtéssel

Ingyenes Fűtőfólia tanácsadás helyszíni felméréssel