Csökken a napelem ára, mégsem terjed eléggé

Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére esett a napelemár, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergia-termelő egységek – közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. A szakértők az árat ahhoz mérik, hogy a napelemtábla – a nap csúcssugárzásakor – mekkora villamos energiát termel. Ez 2007-ben 180 watt volt, ma…

Azt mondták, nem lesz már olcsóbb a napelem. És mégis!

Míg a napelemek globális térnyerése a nemzetközi sajtóban egyre fontosabb téma, Magyarországon a napelem főként az elhibázott támogatási politikával, illetve azzal kerül a hírekbe, hogy hungarikumként nálunk környezetterhelési díjat kell fizetni utána. A hivatalos prognózisok többnyire arra futnak ki, hogy a világban az utóbbi évek lezajlott napelemár-csökkenés kifulladt. Pedig ez nem igaz, pár év alatt…